A cím kicsit csalóka, karantén ide vagy oda, ez a szuperanyaság egy bullshit. És ebbe most foglaltassék bele minden, hogy mindig mosolyogva olvasom a csodaszép meséket, hogy mindig friss, saját készítésű ebéd van az asztalon, hogy legalább kétnaponta eljutok sportolni, hogy lemenjenek a plusz kilók és hogy jobban érezzem magam a bőrömben.

Szerintem minden leendő anya elképzeli, milyen anya és feleség lesz. Én hagyományos családmodellben élek, de igazából tök mindegy, ahol baba csöppen a családba, ott aztán lesznek kihívások. 32 éves nőként, aki dolgozott, ment mindig mindenhova, mintha muszáj lett volna, tényleg nem volt szinte egy szabad hétvége sem, igazán rosszul érint egy olyan időszak, amikor igencsak korlátozva vannak a lehetőségei. Persze, lehet menni gyerekkel is, mint a mérgezett egér, de itt jön a kisördög és a kisangyal a vállamon: biztos ez a legjobb a gyerekemnek, ha az én igényeim miatt rángatom és nem alszik a saját ágyában, nyugodtan. Na de vegyük sorba az elvárásaimat magammal szemben:

1. Csupaderű mosoly anyuka leszek, mindig, minden körülmények között, hiszen - ami egyébként igaz is - jó életem van, normális férjem, ház, autó, stb. Egyébként is, facebook-on, instán, meg az összes manipulátor közösségi oldalon, ahol már nem vagyok fent, mosolygó, büszke anyukák jönnek szembe. Ezzel szemben én sokat sírok, mert fáradt vagyok, és az éjjeli tizedik kelésnél már én is elmormogok halkan egy "nemhiszemelbaszkit", nem tudok mosolyogva felkelni. Ha Te igen, kérlek, mondd, hogy csinálod, mire gondolsz közben! Igen, tudom, hogy a világ legtüneményesebb gyerekéhez kelek fel és tudom, neki is szar az éjszakája, de amikor már hetek óta ez megy, akkor sem tudok mosolyogni. 

2. Szar éjszaka után nem mindig úgy megy a közös játék, hulla vagyok, főznöm is kéne, meg mosnom, vagy a két napja kosárban levő ruhákat összehajtanom, ja meg porszívózni is, mert kúszik az Örökmozgóm és ne zabáljon annyi koszt, mikor épp a padlót van kedve felnyalni - szó szerint. A fáradtság miatti ingerültség kihat az egész napomra és jön a lelkiismeret furdalás: szar anya vagyok, ennyit nem bírok ki. 

3. Szuperegészséges kaják minden nap frissen a konyhámból. Fenéket. Próbáltam, összeveszés, kiakadás lett a vége. Pedig még el se várják tőlem, csak én magamtól. Elvégre, itthon vagyok, ez a dolgom: gyereket nevelek, főzök, vezetem a háztartást és mivel kertünk is van, néha kimegyek és a kezembe fogom a kapát vagy gazolok, vagy mittudomén. Még csak most kezdem ezt elengedni, néha igenis jó az a kajarendelés.  

4. Bébiétel?? Fúú, ez maga az ördög. Ha a Te gyereked sose evett bébiételt, gratulálok! Komolyan, szuper vagy. Az egészséges, só-cukormentes babakaják híve vagyok, rengeteget főzök Neki, párolok, sütök, turmixolok, de azért néha, amikor azt se tudom, hova kapjak és elfelejtettem kivenni a fagyóból a csirkét, meg a zöldséget és basszus, már ennyit az idő, éhes a Picur, igenis felbontom azt a bébiételt! 

5. Énidő, sport, ezaz. Teljesen őszintén kérdezem: hogyan, mikor?? Azt hiszem, én még egész jó vagyok, hetente 2-3 alkalommal eljutok futni, sok nem megy úgyse, fél óra. Persze egy deka nem ment le rólam, de a lelkemnek jót tesz. Általában az esti lefekvés után jutok el oda, hogy sportoljak. Viszont egyszerűen annyiszor nincs meg a motiváció, nincs erőm elindulni, gyenge vagyok. Ha vannak olyan anyukák, aki tényleg vezetik otthon a háztartást (vagyis nincs takarítónő, vagy anyuka/anyós, aki megcsinálja) és még rossz alvó is a gyereke, mondják el, hogy csinálják? Hogy tudnak elindulni mozogni, akár minden nap?! 

Hirtelen, dióhéjban ennyi. Mindenki elképzeli, milyen anya lesz majd...aztán gyereke születik és szépen sorban dőlnek meg az elvek. Állandó balanszírozás az egész, honnan vegyek el, hova adjak még egy picit, hogy mindenki testi-lelki épségnek örvendjen a családban. Persze, akik már régóta ebben vannak, mondhatják, hogy "jaj, hát ez ilyen, meg ezen túlestem, nem kell úgy odalenni", amivel nincs is gond. Csak ez a rohadt társadalmi nyomás ne lenne, hogy mindenben legyél kurvajó, mert különben ejnye-bejnye. 

Először is irány a gyógyszertár, tápszer. Hazajöttünk és kezdődött a buli. A férjem igazán odatette magát a tejfakasztón, a kórházba másnap alig bírt bejönni, de úgy látszik, még többet kellett volna innia, mert tejem még mindig alig volt, fejtem, jött szoptatási tanácsadó, fejt ő is, ittam teát, szedtem vitamint, homeopátiás vackot, ittam a malátaitalt és szoptattam. Azóta 4 hónapos már a nagyfiú és még mindig megy a szopi, sajnos azóta is kiegészítéssel. Tudom, másoknak még ennyi sem adatik és nem is vigasztalom őket, hogy egészséges felnőtt lesz a gyerekből, mert engem se lehetett az elején ezzel nyugtatni. Végül elfogadtam, ez van, nem fogom a fél város szoptatni, meg tejet leadni, mint ahogy én azt naivan, tudatlanul elképzeltem. Most már nem is sírok, ha véletlenül kiborítom azt a kevéske lefejt tejet, amit sikerült kipréselnem magamból. Mert igen...ha kialvatlan vagy, akkor bénázol. És bénázás az volt, bőven. 

Őszintén sajnálom, hogy én azt hittem, az anyukák baromira ráérnek, oké, most már, így 4 hónappal később bevallom, van idő erre-arra, na de az elején nem volt. És ha megkérdeznétek, mit csináltam...Passz, amit fentebb leírtam, kapkodtunk ide-oda és eltelt a nap. 

Voltak vízválasztók, talán mondanám a 2 hetet, aztán a 6 hetet, utána talán a 3 hónapot és most így 4 hónaposan megint könnyebb. Sőt, szinte el vagyunk kényeztetve, este fél 8-8-kor fekvés, reggel 5-6 között ébredés, sok-sok játék és nevetés egész nap pár órányi alvással fűszerezve. Egy szavam nincs. Most még...

De kanyarodjunk vissza. Az elképzeléseim az anyaságról: majd fogom a gyerkőcöt, megyünk kondiparkba 6 hét után, ha éhes lesz, a kocsiban szopizik, én biztosan rugalmas anyuka leszek, ja és persze az én gyerekem nem fog cumizni és cicin sem alszik el. Mert én tudatos anyuka leszek és a szívem mellett az eszemet is használom! Ja persze. Tudatosan szépen megdőltek az elveim...és miért? Mert kocsiban nem jó szoptatni, pláne, ha kell kiegészítés, ha nehezen alszik el és egyszer elalszik cicin, akkor odáig vagy meg vissza az örömtől. Ha sír és sír és még mindig sír és nem tudod, mi a baj, egyszercsak eszedbe jut: a promós cuccok között volt cumi. CUMI! Igen és már ment is a kis fogatlan szájába és megnyugodott. Még mielőtt bárki nekem esik, nem zavar, ha sír, de bánt, mert tudom, hogy valami nem oké. Ezzel szerintem minden szülő így van, ösztönösen meg akarjuk vigasztalni a gyereket. 

Szóval amíg nem volt gyerekem, nagyon okos voltam, hogyan kéne tökéletesen gyereket nevelni, aztán anya lettem és szembesültem azzal, hogy cuki kis elképzeléseim voltak.

És persze az a fránya időhiány, állandóan. Az egyik elvem, amihez a leginkább ragaszkodtam, az az volt, hogy mindenre van időm, amire akarom, hogy legyen. Ezt a mai napig vallom, kivéve, ha gyereked van és azt akarod, hogy normális ember legyen belőle, ne egy elhanyagolt/elkényeztetett valaki.  Akkor bizony keményen kell priorizálni és az addig nélkülözhetetlennek tartott dolgokat a lista végére sorolni. De az is lehet, hogy én csinálom rosszul, ilyenkor mindig jön egy szupermami, akinek mindenre van ideje és 5 gyereket nevel. 

Hogy miért hideg kávé? Mert amióta megszületett a mi kis Csodánk, azóta állandóan kihűl az általában koffeinmentes kávém, mire megiszom. Ugye ismerős, kedves anyukák? :) 

Igen, ez lesz a sokadik babázós blog, nem mintha unatkoznék, de néha jól esik kiírni magamból a tapasztalatokat, élményeket. Kezdjük is az elején. 

A terhesség nem volt egyszerű, sajnos az élet úgy alakult, hogy az első kisfiunkat elvesztettük egy évvel ezelőtt pár nappal a kiírt dátum előtt. Kivártuk az orvos által javasolt időt és belevágtunk. December 25-én pedig megkaptuk a karácsonyi ajándékunkat, egy pozitív tesztet! Öröm és boldogság, na persze...aggódás és rettegés felváltva, de hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem voltak stresszmentes pillanatok, viszont a sírás elég meghatározó volt a terhesség alatt. Örülök, hogy vége lett és megszületett kisebb fennakadással, élve, egészségesen a fiunk. Ez volt a legfontosabb! Sírt, aludt, kakilt és így tovább. A legnagyobb boldogság az életben. 

Ennyi megható sor elég is. Nem sírós blogot szeretnék. Szóval lássuk a kórházi élményeket. Szar volt. Egyedül a Picur tette széppé! Komolyan nem értem azokat a dolgozókat, akik kisbabákkal foglalkoznak és már huszonévesen ki vannak égve. Tudom, sok az idióta szülő, de én meghúztam magam, kérdeztem, nem okoskodtam, úgy általában az alázat még megy, 32 évesen is. Páran fennhangon közölték, hogy kevés a fizetésük. Hm, igen, ez ilyen itthon, az egészségügy rosszul fizet. Ilyenkor persze "illik" ajándékcsomagot vinni, satöbbi satöbbi, vittem én is, hogy ne lógjak ki a sorból. Persze volt néhány kedves hölgy, aki nem úgy fejt meg, hogy azt hittem, magam alá pisilek és nem úgy beszéltek velem, mint egy idiótával, de sajnos leginkább ez volt a jellemző. 

7 nap után haza is engedtek minket, tejem alig volt és a 7 nap pont arra volt elég, hogy jó szar anyának érezzem magam.