Először is irány a gyógyszertár, tápszer. Hazajöttünk és kezdődött a buli. A férjem igazán odatette magát a tejfakasztón, a kórházba másnap alig bírt bejönni, de úgy látszik, még többet kellett volna innia, mert tejem még mindig alig volt, fejtem, jött szoptatási tanácsadó, fejt ő is, ittam teát, szedtem vitamint, homeopátiás vackot, ittam a malátaitalt és szoptattam. Azóta 4 hónapos már a nagyfiú és még mindig megy a szopi, sajnos azóta is kiegészítéssel. Tudom, másoknak még ennyi sem adatik és nem is vigasztalom őket, hogy egészséges felnőtt lesz a gyerekből, mert engem se lehetett az elején ezzel nyugtatni. Végül elfogadtam, ez van, nem fogom a fél város szoptatni, meg tejet leadni, mint ahogy én azt naivan, tudatlanul elképzeltem. Most már nem is sírok, ha véletlenül kiborítom azt a kevéske lefejt tejet, amit sikerült kipréselnem magamból. Mert igen...ha kialvatlan vagy, akkor bénázol. És bénázás az volt, bőven. 

Őszintén sajnálom, hogy én azt hittem, az anyukák baromira ráérnek, oké, most már, így 4 hónappal később bevallom, van idő erre-arra, na de az elején nem volt. És ha megkérdeznétek, mit csináltam...Passz, amit fentebb leírtam, kapkodtunk ide-oda és eltelt a nap. 

Voltak vízválasztók, talán mondanám a 2 hetet, aztán a 6 hetet, utána talán a 3 hónapot és most így 4 hónaposan megint könnyebb. Sőt, szinte el vagyunk kényeztetve, este fél 8-8-kor fekvés, reggel 5-6 között ébredés, sok-sok játék és nevetés egész nap pár órányi alvással fűszerezve. Egy szavam nincs. Most még...

De kanyarodjunk vissza. Az elképzeléseim az anyaságról: majd fogom a gyerkőcöt, megyünk kondiparkba 6 hét után, ha éhes lesz, a kocsiban szopizik, én biztosan rugalmas anyuka leszek, ja és persze az én gyerekem nem fog cumizni és cicin sem alszik el. Mert én tudatos anyuka leszek és a szívem mellett az eszemet is használom! Ja persze. Tudatosan szépen megdőltek az elveim...és miért? Mert kocsiban nem jó szoptatni, pláne, ha kell kiegészítés, ha nehezen alszik el és egyszer elalszik cicin, akkor odáig vagy meg vissza az örömtől. Ha sír és sír és még mindig sír és nem tudod, mi a baj, egyszercsak eszedbe jut: a promós cuccok között volt cumi. CUMI! Igen és már ment is a kis fogatlan szájába és megnyugodott. Még mielőtt bárki nekem esik, nem zavar, ha sír, de bánt, mert tudom, hogy valami nem oké. Ezzel szerintem minden szülő így van, ösztönösen meg akarjuk vigasztalni a gyereket. 

Szóval amíg nem volt gyerekem, nagyon okos voltam, hogyan kéne tökéletesen gyereket nevelni, aztán anya lettem és szembesültem azzal, hogy cuki kis elképzeléseim voltak.

És persze az a fránya időhiány, állandóan. Az egyik elvem, amihez a leginkább ragaszkodtam, az az volt, hogy mindenre van időm, amire akarom, hogy legyen. Ezt a mai napig vallom, kivéve, ha gyereked van és azt akarod, hogy normális ember legyen belőle, ne egy elhanyagolt/elkényeztetett valaki.  Akkor bizony keményen kell priorizálni és az addig nélkülözhetetlennek tartott dolgokat a lista végére sorolni. De az is lehet, hogy én csinálom rosszul, ilyenkor mindig jön egy szupermami, akinek mindenre van ideje és 5 gyereket nevel.